TANÁRAINK:

Zsilák Zsuzsanna egyesület elnök:

Ocsovszki Eszter:

Sziasztok! Ocsovszki Eszterről egy kép. Ocsovszki Eszter vagyok. 24 éves. Versenytáncos, táncsport edző és spanyol szakos tanár. Szegeden születtem. 1998-ban, 11 évesen ismerkedtem meg a társastánc alaplépéseivel a Szegedi Százszorszép Gyermekházban. 2001 szeptemberében indultam el életem első táncversenyén szintén Szegeden, standard és latin-amerikai táncokból. 2003 júniusában kerültem fel "B" osztályba, ami azt jelenti, hogy szabadabb elemeket is lehet már táncolni. Jelenlegi táncpartneremmel, Fáskerti Zsolttal 2004 szeptemberében kezdtünk el együtt táncolni. Ekkor még ingáztunk Szeged és Gyula, ill. Békéscsaba között, így tudtuk megoldani az edzéseket, hiszen én még ekkor gimnáziumba, később pedig egyetemre jártam. 2009 júniusában diplomát szereztem a Szegedi Tudományegyetemen, és ezután Gyulára költöztem. Spanyolt és táncot tanítok. Nagyon sok szép eredményt értünk el Zsoltival, már a kezdetektől fogva, Magyarországon és külföldön egyaránt. Standardből és latinból is megnyertük az első közös versenyünket. Én úgy gondolom, hogy ennél jobb kezdet nem nagyon lehet. A legbüszkébb mégis arra vagyok, hogy 2010 decemberében Magyar Bajnoki címet szereztünk latin kűr kategóriában és ezzel kijutottunk a 2011. szeptember 24-én Pekingben megrendezésre kerülő Latin Freestyle Világbajnokságra. Azt hiszem nagyon jó úton haladunk Zsoltival, közösek az álmaink, céljaink, szerintem ez a legfontosabb. Szeretnénk nagyon eredményes versenytáncosok és táncsport edzők lenni. Mondhatom, az életem a tánc, aminek rengeteg arca van, nagyon változatos műfaj, és annál többet nem is kívánhatnék magamnak, minthogy ezzel tudjak foglalkozni egész életemben . . .

Fáskerti Zsolt:

Üdv Mindenkinek! Fáskerti Zsoltról egy kép. Én Fáskerti Zsolt vagyok, Gyulán kezdtem el táncolni 1997-ben, tehát már elég régen. Első partnerem Puskás Adrienn volt. Vele tettem meg az első lépéseket. Ezután egy rövid, de sikeres időszak volt Valkó Veronikával. Vele jártuk ki az alap osztályokat. A következő partnerem Szilágyi Edit volt Gyomaendrődről. Vele már B osztályban versenyeztem standard és latin táncokból egyaránt. Vele 1 évig dolgoztunk együtt, majd ezután találkoztam Ocsovszki Esztivel 2004-ben Szegeden. Rögtön látszott, hogy jól tudunk majd együtt dolgozni. Ezt az is bizonyítja, hogy megnyertük az első két versenyünket. Esztivel is 10 táncoltunk, de a latin feküdt nekünk jobban ezért azt preferáltuk. Szerencsére a táncnak köszönhetően nagyon sok helyre eljutottunk itthon is és külföldön is. Legnagyobb túránk szeptember 21.-én lesz, ugyanis megyünk Pekingbe Kínába az első Latin Freestyle Világbajnokságra. :) Szerintem a tánc nagyszerű sport mellyel rengeteg embert meg lehet ismerni és sok helyre el lehet jutni. Célom az, hogy aktív táncos pályafutásom alatt minél több helyre eljussak és a Latin világranglistán minél előrébb tanyázni. Szeretnék táncolni ameddig csak tudok, tehát még vagy 80 évig! :)

Partnereink:

Gyula Város Polgármesteri Hivatala

Gyulai Senior Versenytánc Alapítvány

Pallagi Sándor IVECO Alkatrész

MTASZ.hu